Január 14-től kezdődően négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek Szatmárnémetiben a ma is használt színházépület avatásának 130. évfordulójára.
A rendezvénysorozat első napja pedig kísértetiesen hasonlít majd a korabeli átadásra: órára pontosan 130 évvel később, január 14-én 19:30 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek majd színpadra, ugyanúgy, ahogy annak idején is történt.
A mai Északi Színház épülete Szatmárnémeti második színházépülete. Alapkőletétele 1889. május 18-án volt. 1892. január 14-én adták át az épületet, ünnepélyes megnyitó keretében. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.
- a Maszol.ro portálrólArany János születésnapján, március 2-án a költő szülővárosában, Nagyszalontán vendégszerepel a Nemzeti Színház. A Sára asszony című előadás az alkalomhoz és a helyhez is illik: a darab a költő születésének drámai történetről szól.
Arany János családjáról és az őket körülvevő kis közösségről szól Döbrentei Sarolta drámája. Ennek a családnak az életét beárnyékolja a gyász, egymás után vesztik el gyermekeiket. A miértet keresik. Hogyan lehetne ezt a csapássorozatot túlélni, elfogadni az elfogadhatatlant, feldolgozni a feldolgozhatatlant – mondja a darab rendezője, Vidnyánszky Attila. – Miközben újabb és újabb gyermekáldásban van részük, ez egyúttal mindig állandó szembesülés a tragédiával. A veszteség folyamatos rettegést szül, hogy az újonnan fogant magzat megmarad-e. Hosszú utat járnak be a végkifejletig: Jánoska megszületéséig...
Hogy a Sára asszonyt Arany János szülővárosban és éppen a születésnapján játszhatjuk el, nagy öröm számunkra – fogalmaz a rendező, a Nemzeti Színház igazgatója, hozzátéve: a Nemzeti egyik alapfeladata, hogy előadásaival ellátogasson a külhoni magyar közösségekhez. Így volt ez 2013-tól éveken át, amikor Tamási Áron Vitéz lélek című előadásával beutazták az egész Kárpát-medencét.
A Sára asszony a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkció, amelyben nemzetis és erdélyi művészek együtt játasznak. Az előadás a 2019-es bemutatója óta járt Marosvásárhelyen, Gyulán, Vasváron, Viszákon és Szatmárnémetiben. Meghívást kapott a kortárs magyar drámák debreceni DESZKA fesztiváljára és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára is, ahol Söptei Andrea a legjobb női főszereplő díját kapta. A produkció történetének kiemelkedő alkalma a nagyszalontai vendégjáték.
2022. március 02.
Eredeti cikk megtekinthető a következő link-en: